Gyakran felmerül a kérdés:
Melyik módszer a jobb?
Az elmúlt években sokan tették fel nekem ezt a kérdést. Talán azonban nem is ez a legfontosabb kérdés.
Sokkal inkább az, hogy:
Melyik szemlélet áll közelebb hozzád, a kutyádhoz és ahhoz a célhoz, amit el szeretnél érni?
A két legismertebb európai irányzat közül az egyik inkább a szabálykönyvből, a másik inkább a gyakorlatból építkezik.
Mindkettő mögött évtizedes tapasztalat, eredmények és komoly szakmai tudás áll. Mindkettő képes kiváló párosokat képezni.
A különbség nem abban rejlik, hogy melyik a „jó”, és melyik a „rossz”, hanem abban, hogy más szemlélettel közelítenek ugyanahhoz a feladathoz: megtalálni az embert.
Ez az írás nem azért készült, hogy eldöntse a vitát. Sokkal inkább azért, hogy gondolatébresztő legyen azok számára, akik most ismerkednek a mantrailing világával, és szeretnék megtalálni azt az utat, amely számukra és kutyájuk számára a legszimpatikusabb.
A német irányzat erőssége a rendszer.
Világos szabályokat, jól felépített képzési lépcsőket és egységes kereteket ad. Fontos számára a következetesség, a reprodukálhatóság és az, hogy a fejlődés mérhető legyen.
A kutya és a vezető együtt tanulja meg:
A központi kérdés gyakran ez:
„Mit ír elő a rendszer?”
A cél, hogy a munka minél egységesebben, kiszámíthatóbban és szabályozottabban történjen.
Erősségei
Sokan tévesen azt gondolják, hogy az olaszok „szabályok nélkül” dolgoznak.
Ez azonban egyáltalán nem igaz.
Az olasz szemléletnek is megvannak a maga szabályai. Van felépített képzési rendszerük, vannak technikai elvárásaik, van vizsgarendszerük, fontos számukra a helyes pórázkezelés, és rendkívül komolyan veszik a kutya jelzéseinek értelmezését.
Sőt, bátran kijelenthetem, hogy Európa egyik legjobb rendszerét alkották meg.
A különbség inkább abban rejlik, hogy a szabályokat nem célnak, hanem eszköznek tekintik.
Mert az élet nem mindig követi a szabálykönyvet.
Az eltűnt ember:
Van:
És ezekben a helyzetekben a legfontosabb kérdés nem az, hogy szép volt-e a keresés, hanem az, hogy:
„Megtaláltuk volna-e az embert?”
Az olasz szemlélet ezért nagyobb mozgásteret ad a kutyának és a vezetőnek.
A központi kérdés inkább ez:
„Mit mutat most a kutya, és mi segíti legjobban abban, hogy megtalálja az embert?”
Az olasz megközelítés európai keretek között működik, ugyanakkor filozófiájában több ponton közel áll azokhoz a gyakorlatorientált szemléletekhez, amelyek az amerikai mantrailing világában is megjelentek.
Abban a világban, ahonnan a mantrailing a XIX. század végén elindult.
A szabályok fontosak, de nem írhatják felül azt, amit a kutya és a valós helyzet mutat.
Erősségei
nagy hangsúly a kutya jelzéseinek értelmezésén.
Talán egyik sem.
És talán mindkettő.
A legnagyobb különbség talán így fogalmazható meg:
a kutyának kell alkalmazkodnia a rendszerhez.
Vagy még egyszerűbben:
A németek azt mondják:
„Bízz a rendszerben.”
a rendszernek is alkalmazkodnia kell ahhoz, amit a kutya és a valós helyzet megkíván.
Az olaszok azt mondják:
„Bízz a kutyában.”
És a jó kutyavezető idővel megtanulja, hogy mikor melyikre kell hallgatnia.
Akár a szabálykönyv, akár a gyakorlat útját választjuk, a cél közös: megérteni a kutyánkat, a lehető legjobb csapatot alkotni vele, és amikor valóban szükség van rá, megtalálni azt az embert, aki segítségre vár.
Mert a mantrailing végső soron nem a módszerekről szól.
Hanem a bizalomról.
A bizalomról a kutyánk felé, a közös munkában, és abban a különleges képességben, amelyre évezredek óta támaszkodhat az ember és a kutya együtt.
Ez nem ítélet egyik módszer felett sem.
Inkább egy meghívás a gondolkodásra.
Nézd meg mindkettőt, ismerd meg mindkettőt, és válaszd azt az utat, amelyen te és a kutyád a legszívesebben indulnátok el.
Mert lehet, hogy különböző utakon járunk – de ugyanazt az embert keressük.